Csiperó

X. Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozó 2008. július 6-13. Kecskemét
10th Future os Europe International Children and Youth Meeting 6th-13th July, 2008 Kecskemét, Hungary
 



A nagy utazás



A 2006-os évben a Csiperó találkozón vendégül látott okocimi barátaink idén júliusban lengyelországi látogatásra hívtak bennünket.

Nagy izgalommal készültünk az utazásra. Bartha Ildikó néni vezetésével július 7-én, reggel hat órakor indultunk el az autóbusszal. Az első napon Besztercebánya, Árvavára meglátogatása után késő este érkeztünk Okocimba, ahol a már rég ismert barátaink szüleikkel együtt vártak minket. Fáradtan, de annál nagyobb örömmel köszöntöttük egymást. A második naptól kezdve rengeteg élményben volt részünk. Lengyelország híres helyei közül az egyik legismertebb: Zakopane. Nagy sétákat tettünk Krakkó, a királyi város nevezetességei között is. Sokat fényképeztünk, hogy minél több emlékünk maradjon. A Dunajecen kalandos tutajtúrán is részt vehettünk, sőt egy sóbarlangot is meglátogattunk. Auschwitzba is elvittek bennünket. Az itt szerzett élmények életre szóló, mély benyomást tettek ránk. Okocimi barátaink ének- és táncműsorral is kedveskedtek nekünk. A nyelvi nehézségek néhány nap elteltével kezdtek megszűnni, remekül megértettük egymást. Az esti órákat játékkal, zenehallgatással és beszélgetéssel töltöttük. A gyorsan eltelt hét után fáradtan, de sok élménnyel gazdagodva búcsúztunk el a lengyel családoktól. Késő estére érkeztünk haza Kecskemétre, ahol rengeteg kérdéssel vártak ránk szüleink.

Leave a Reply