Csiperó

X. Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozó 2008. július 6-13. Kecskemét
10th Future os Europe International Children and Youth Meeting 6th-13th July, 2008 Kecskemét, Hungary
 



Csiperó és Csillagszemű jó barátok



Éppen tizenöt éve, hogy első alkalommal rendezték meg Kecskeméten az Európa Jövője Gyermektalálkozó óvodapedagógusoknak szóló "Csillagszemű" táborát. A program egyik szervezője Lángné Nagy Mária, az Erdei Ferenc Kulturális Központ igazgató helyettese. Vele beszélgettünk. – Hogyan született meg a Csillagszemű tábor?– Az alapötlet Farkas Gáborné Baksa Andrea óvónőtől származik. Ő vetette fel, hogy hasznos lenne, ha a Csiperó ideje alatt a határon túli magyar anyanyelvű gyermekcsoportokat kísérő óvodapedagógusok tapasztalatot cserélhetnének egy rendezvényen. A gondolatot tett követte, és 1993-ban már el is kezdődött a szakmai munka a Csillagszemű táborban. – Hogyan néz ki a tábor előzetes szervezése? – Büszkeséggel mondhatom, hogy az évek alatt a Csillagszemű tábor tulajdonképpen "önszerveződővé" vált. Ez azt jelenti, hogy azok a határontúli óvónők, akik már résztvevői voltak a tábornak, hazatérve, a saját régiójukban, kollégáik között tovább népszerűsítik a Csillagszeműt. Így minden évben szép számban akadnak jelentkezők, olyanok is, akik már jártak nálunk, és új érdeklődők is. – Hogyan alakul ki évről-évre a tábor programja? Miben tudnak új ismereteket nyújtani a résztvevőknek? – Az óvodai nevelés és az intézményi háttér a határontúli magyar nyelvű óvodákban sok tekintetben hasonló mint nálunk, sok szempontból azonban más. Igyekszünk olyan praktikus, a mindennapi nevelésben hasznosítható szakmai módszertani ismereteket továbbadni a kollégáknak, amelyeket hazatérve a saját óvodájukban is eredményesen tudnak alkalmazni. A program tulajdonképpen minden nap két részből áll össze: délelőttönként óvodapedagógiai gyakorlati módszertani foglalkozások vannak, míg délután egy kötetlenebb, kézművesfoglalkozás keretében játékokat készítenek az óvónők. – Hol kapnak helyet ezek a szakmai programok és foglalkozások? – A tábor délelőtti foglalkozásainak évek óta az Árpádvárosi Óvoda a helyszíne, a délutáni játékkészítés pedig hol máshol lehetne, mint a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely helyiségeiben. – Ha jól tudom, a Csillagszeműnek már van egy alternatív elnevezése is: a három Mária tábora... – Igen, előfordul, hogy egymás között is csak így emlegetjük a tábort. Nekünk a szervezőknek a csillagszemű annyira szívügyünk, hogy szinte egy test egy lélek vagyunk annak érdekében, hogy minden rendben menjen. És hogy ki a három Mária? Molnár Józsefné Mária, aki az Árpádvárosi Óvoda vezetője, Váczi Mária a Szórakaténusz Játékmúzeum munkatársa. – Nem beszéltünk még az idei nyár programjáról... – Idén július 6-13. között várjuk a határon túli magyar óvodapedagógusokat Kecskemétre. Az idei tábor szakmai programja a képességfejlesztés köré összpontosul Szó lesz például a részképességzavar felismeréséről, a mozgásfejlesztés lehetőségeiről, és a beszédfejlesztés módszereiről. Délutánonként pedig batikolás, szövés-fonás, sárkánykészítés vár a kolléganőkre. ja, és persze a minden évben megrendezett piknik-nap, ami a csalánosi Parkerdőben lesz. – Hány óvodapedagógus részvételére számítanak? – Eddig tizenöten már visszajeleztek, hogy ők mindenképpen jönnek. De ez még valószínűleg nem a végleges létszám. – Már csak egy hét van hátra a tábornyitásig. Izgul? – Hogyne. Az idei a 10. Csiperó, és a 9. Csillagszemű tábor. Azt hiszem, a másik két Mária nevében is mondhatom: minden évben izgulunk, mert szeretnénk, ha hasznos tapasztalatokat gyűjtve, élményekkel gazdagodva utaznának haza a kollégák. Nagyon remélem, hogy az idén is nagy sikere lesz a Csillagszeműnek.

Leave a Reply